Szórakozás

X-Faktor 2011: maradnak a mentorok?

Az RTL Klub már toborozza a tehetségkutató második szériájának versenyzőit. Sajtóinformációk szerint a csatorna megtartja a tavalyi produkció zsűritagjait.

Anglia legsikeresebb énekes-tehetségkutató műsora augusztus végén indult hódító útjára Magyarországon. A versenyzők egy ország kedvencei lettek, hétről hétre nőtt a rajongótáboruk, és soha nem látott siker övezi őket. A műsor és az ő történetük végérvényesen összefonódott. Az RTL Klub ezért jogosan döntött úgy, hogy 2011 is az X-Faktor éve lesz.

A csatorna már várja azok jelentkezését, akik úgy érzik, bennük is megvan az a bizonyos plusz, és nem félnek megmutatni.

A sikerprodukció mentorainak kilétét egyelőre még homály fedi, de könnyen elképzelhető, – mint ahogy a Csillag születik zsűritagjain sem változtattak – marad az eredeti felállás, vagyis Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Nagy Feró és Malek Miklós veszik kezükbe a tehetségek sorsát.

Nagy Feró az Új Ásznak elárulta, bízik benne, hogy az egyik mentor ő lesz majd, de biztosat egyelőre maga sem tud. Amennyire korábban nem akarta elvállalni a felkérést, annyira élvezte később a munkát – mondta Feró, aki úgy gondolja: bármilyen is legyen az idei X-Faktor mentorainak összetétele, erős versenyre számít.

A Beatrice frontembere szerint sok előnye lenne, ha maradna a már megszokott gárda, bár idén sem lesz könnyebb a feladatuk, de legalább „már ismerik a járást”. Hozzátette: ezúttal sem hagyja majd magát, és újra sikerre viszi a versenyzőit.

A napilap megkereste a csatornát is a mentorok személyei kapcsán, ahol azt a választ adták, hogy ebben a kérdésben még nem született döntés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik