Szórakozás

Beköltözött a Villába VV Tibi és VV Junior

Kasza Tibi és L.L. Junior néhány napig együtt laknak a valóságshow-hősökkel.

A Villában elindult a zene hete. A játékosok az elkövetkező napokban két csoportban dolgoznak majd, egy-egy zenész vezetésével, hogy péntekre írjanak egy-egy vadonatúj slágert, melyet elő is adnak. A két csapat élén nem akárki áll, hanem Kasza Tibi és L.L. Junior, akik szerdáig be is költöztek a Villába, hogy együtt lakjanak a játékosokkal. Tibi csapatába Éva, Laci, Alekosz és Gigi került, Junior csapatába Béci, Anikó, Szandika és Jerzy.

Az énekeseknek nem kellett sok idő, hogy otthon érezzék magukat a Villában. Tibi már az első este vacsorát főzött a többieknek és ezzel elérte, hogy a Villalakók karácsony óta először együtt üljenek le asztalhoz, és együtt vacsorázzanak.

A Villalakók számára már megszokott bútordarab az igazmondó hinta. Tudják, hogy ha beleülnek, minden kérdésre őszintén kell válaszolniuk. Természetesen a vendégek sem hagyhatták ki a játékot. Beültek, válaszoltak, majd ők is kérdezhették a Villalakókat. Azonban mikor Kasza Tibi azt kérdezte Anikótól, hogy van-e valaki, aki kint vár rá, és ő csak annyit felelt, hogy nincs, Éva rögtön felszólalt, hogy mikor beköltözött a Villába azt mondta, hogy van barátja. Emiatt a megjegyzése miatt Éva ismét kivívta Szandika és Anikó haragját és elszabadultak az indulatok. A Törtető lány és Plasztik cica ugyanis megint összekapott.

Az új lakók hamar belátták nem könnyű az élet a Villában. Ám ez a pár óra arra is elég volt, hogy megkedveljék egyik-másik játékost. Tibi és Alekosz például hamar egy hullámhosszra kerültek.

A nap végén Tibi és Junior elhatározta, hogy egy ágyban alszanak, de Szandika majdnem keresztülhúzta a számításukat, ő ugyanis gondolt egyet, és befeküdt Tibi mellé az ágyba.

AJÁNLOTT LINKEK:

ÚJ LAKÓKKAL BŰVÖLT A VALÓVILÁG (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik