Szórakozás

Németh Kristóf színpadra viszi a magánéletét

A Budapesti Kamaraszínház tagja legújabb szerepében Szomori Dezső Takács Alice című darabjának férfi főszerepét alakítja.

A színmű egy nagypolgári család életét mutatja be a ’30-as években. Kristóf egy „bőrdzsekis motorost” játszik, aki a fiatal doktornő, Alice szerelme. Ezzel pedig a népszerű színész tulajdonképpen színpadra viszi a saját magánéletét, hiszen felesége szintén orvosnak tanul, és a nyáron fog államvizsgázni.

Kristóf a Reggeli adásában bevallotta, gyakran merít ihletet szerepeihez a magánéletéből. A Barátok közt sztárja nehéz időszakon megy keresztül. Házassága válságba jutott, ugyanis elhagyta a felesége. A színész az RTL Klub Fókusz című műsorában korábban úgy fogalmazott, soha életében nem volt még ilyen nehéz helyzetben, mint most. Rengeteget fogyott a sok idegeskedés miatt, de próbál erős maradni. Kristóf elmondta, visszavárja Nikit, és reméli, még nincs minden veszve.

A színész a Reggeli adásában ezúttal nem szeretett volna a magánéletéről mesélni, szűkszavúan csupán annyit árult el, hogy kisfia, Lócika nagyon jól van, és legközelebb, ha úgy adódik, őt is magával hozza a felvételre.

AJÁNLOTT LINKEK:

Németh Kristóf hiába menekül a munkába (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik