Szórakozás

Kidőlt a nemzet karácsonyfája

A 47 éves fenyőt kettétörte egy vihar. Már meg is találták az utódját.

Az amerikai fővárosra szombat hajnalban lesújtó erős szélvihar kidöntött a Fehér Ház közelében egy 13 méter magas fenyőt, amelyet minden évben a nemzet karácsonyfájaként díszítenek fel és világítanak ki Washingtonban. A 47 éves szúrós luc az Elnöki park részét alkotó úgynevezett Ellipszisben állt 1978 óta egy pennsylvaniai házaspár ajándékaként. A nemzeti parki illetékesek szerint a karácsonyfaként használt kék fenyő 1 méterre a földtől tört ketté, és azért nem bírt az elemekkel, mert magában állt.

A fát már fel is aprították, sőt állítólag már az utódját is megtalálták, így idén is folytatódhat az elnöki karácsonyfagyújtás 87 éves hagyománya. A nemzeti park szóvivője örömét fejezte ki, hogy a nemzet karácsonyfáját derékba törő viharban senki sem sérült meg.

Az Egyesült Államokban Calvin Coolidge elnök 1923-ban gyújtotta fel elsőként a fényeket a “nemzet karácsonyfáján”.

A hivatalos nemzeti karácsonyfa nem azonos a Fehér Ház fenyőjével, amelyet minden évben máshonnét vágnak ki és az épületben állítanak fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik