Szórakozás

2,2 milliót nyert egy tv-vetélkedőben a sakkvilágbajnok

Garri Kaszparov az első győztes a Legyen Ön is milliomos című tévés kvíz grúz változatában.

Kaszparov öt napra érkezett Tbiliszibe, ahol egyetemi hallgatóknak tart előadásokat a XXI. század geopolitikai kihívásairól – olvasható a RIAN orosz hírügynökség honlapján.

A korábbi sakkvilágbajnok a Rusztavi-2 televíziós csatorna meghívására vett részt az Akar-e húszezer larit elnevezésű kvízjátékában.

Az utolsó, mindent eldöntő tizenötödik kérdés előtt Mamuka Gamkrelidze műsorvezető kiemelte, hogy azt a játék történetében még senkinek sem tette fel.

“Húszezer larit még senki sem nyert, de kinek is lenne erre a legnagyobb esélye, mint egy zseninek” – fogalmazott a játékmester.

Garri Kaszparov az utolsó kérdés megválaszolásakor végül a mellette ülő felesége intuíciójára hagyatkozott, s így “milliomossá vált”. A nyereményt a sakkozó jótékony célra, egy szívbeteg testvérpár műtétjére ajánlotta fel.

Garri Kaszparov (1963) 1985-ben lett sakkvilágbajnok, és máig ő az, aki legfiatalabb korában nyerte el ezt a címet. 1993-ig a FIDE hivatalos világbajnoka volt, ekkor azonban vitába keveredett a FIDE-vel és önálló szervezetet hozott létre, a Professzionális Sakk Szövetséget (PCA). E szervezet világbajnoka (a “klasszikus sakkvilágbajnok”) volt 2000-ig, amikor Vlagyimir Kramnyik legyőzte.

Kaszparov volt az első sakkvilágbajnok, aki hivatalos páros mérkőzésen vereséget szenvedett egy számítógéptől. 1986-tól 2005-ös visszavonulásáig folyamatosan vezette a FIDE élőpontlistáját. Övé a sakk történetének eddig legmagasabb FIDE élőpontszáma: 2851.

2005. március 10-én jelentette be, hogy felhagy a sakkal, és politikával és írással fog foglalkozni. Létrehozta az Egyesült Civil Front mozgalmat, és csatlakozott a Vlagyimir Putyin akkori elnök politikáját ellenző A Másik Oroszország koalícióhoz. 2008-ban jelölt volt az oroszországi elnökválasztáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik