Szórakozás

Miley már bánja a bongot

A fiatal énekes-színésznő végre megtörte a csendet tavalyi salvia-botrányával kapcsolatban – már úgy gondolja, rossz döntést hozott, amikor kipróbálta a hallucinogént.

2010 decemberében, pár nappal Cyrus tizennyolcadik születésnapja után került fel a netre a felvétel, amin a Disney-sztár látnokzsályát szív egy hatalmas bongból – kicsivel később pedig a salvia hatásait is megfigyelhetjük. A felvétel óriási felháborodást keltett, pláne ha azt nézzük, hogy Cyrus törzsközönsége jórészt 18 éven aluli – a drogellenes kampányok szervezői mellett az énekesnő apja is kiakadt, és szükségét érezte, hogy lánya helyett is bocsánatot kérjen a rajongóktól, valamint az aggódó szülőktől.

Cyrus egészen mostanáig hallgatott az esettel kapcsolatban, a Marie Claire magazin kedvéért azonban a napokban megtörte a csendet. „Nem vagyok tökéletes, hibáztam és nagyot csalódtam önmagamban, mivel cserbenhagytam a rajongóimat” – vallotta be a magazinnak Cyrus. „Rossz döntést hoztam, egyrészt a rajongóim miatt, másrészt pedig azért, amit művészként képviselek” – folytatta, mindamellett igyekezett kiemelni az interjúban, hogy az egyszeri egyetemi hallgatók életében manapság mindennapos dolognak számít a bonghasználat.

A salvia-botrány hatására Cyrust 2010 legkárosabb celebjének szavazták meg – a sztárnak még Lindsay Lohant is sikerült „legyőznie” a 9-15 éves korosztály szavazatai alapján.

AJÁNLOTT LINKEK:

Miley már úgy gondolja, rossz döntést hozott a salviával – angolul (The Hollywood Gossip)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik