Szórakozás

Klausmann Viktor újrakezdené házasságát

45. születésnapja alkalmából köszöntötték fel a Reggeli stúdiójában a műsorvezetőt, aki a magánéletéről is mesélt.

Először tavaly szeptemberben robbant a bomba: Klausmann Viktort elhagyta felesége kislányukkal együtt, ugyanis az asszony szerint férje megcsalta őt. Ráadásul a vádak szerint közös hálószobájukba vitte szeretőit, és a nő barátnőjével is összeszűrte a levet. A műsorvezető akkor úgy nyilatkozott, egy-két félrelépés szerinte még belefér, és mivel feleségével jól ismerték egymást, tulajdonképpen számítani lehetett arra, hogy egyszer majd más ágyában keresi a boldogságot.

Klausmann a Reggeliben elárulta, a válóper első fordulóján már túl vannak, elképzelhető, hogy lesz második is, de az is, hogy nem. Nem akar erőltetni semmit, és bár pszichológusa szerint jó jel, hogy felesége mind a mai napig ki tudja őt hozni a sodrából, az asszonyra bízza a végső döntést. A műsorvezető, mint fogalmazott, nem szereti az egyszerű lezárásokat, így a válást sem, benne van minden jóban, és ha mindketten felül tudnak emelkedni a múlt sérelmein, akkor szerinte érdemes lenne megnézni, hogy van-e még több a kapcsolatukban. Klausmann tehát nyitott az újrakezdésre, és szeretné visszakapni a feleségét, hogy az asszonynak mi a véleménye erről, nem tudni…

AJÁNLOTT LINKEK:

Hogyan tovább Klausmann Viktor? (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik