Szórakozás

“Túladagolták” magukat önkéntesek Szegeden

A homeopátiás készítmények hatástalanságát bizonyítandó homeopátiás "túladagolást" hajtottak végre önkéntesek egy szegedi gyógyszertár előtt.

Az aktivisták az ajánlott mennyiség többszörösét, egy teljes doboznyit vettek be vettek be, többek között álmatlanságra ajánlott szerből. Az önkéntesek félóra elteltével is vidáman beszélgettek a téren, s mint mondták, egyikük sem álmosodott el.

A figyelemfelkeltő demonstráció célja, hogy az utca emberében is tudatosítsa, a homeopátiaként ismert eljárás nincs tudományos bizonyítékokkal alátámasztva, a készítmények hatásosságát nem vizsgálják, és számos szabályozási hiányosság is tapasztalható engedélyezésük körül – mondta Györgyey János kutatóbiológus, a szegedi akció egyik szervezője. Hozzátette: a homeopátiás szerek például nem mennek át olyan szigorú klinikai kipróbáláson, mint amilyen minden igazi gyógyszer esetében kötelező.

A napokban huszonöt ország több mint hatvan városában – többek között Budapesten és Székesfehérvárott is – megrendezett kampány nevéül és időpontjául azért választották 10:23-at, mert a kémiában az Avogadro-szám – hatszor tíz a huszonharmadikon – jelöli az egy molnyi anyagmennyiséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik