Szórakozás

Olivér előre megírt forgatókönyv szerint játszik?

A volt villalakó, Zsófi szerint a fiú pszichológiai szakkönyvekből és régi valóságshow-k elemzésével készült fel a Való Világra.

A Villa Vagányának minden lépése előre megtervezett, egyetlen mondata, cselekedete vagy mozdulata sem spontán – ezt mondta a Bors című napilapnak a ValóVilág legutóbbi kiesője, Zsófi, aki szerint a 32 éves dublőr pontosan kidolgozott stratégia alapján alakítja az eseményeket a luxusbörtönben.

A Naiva szerint Olivér kész taktikával érkezett a versenyre. Játékának lényege, hogy az erősekhez húz, és igyekszik minél kevesebb ellenséget szerezni és kimaradni a konfliktushelyzetekből. A taktikájának másik pillére, hogy elhiteti: a villalétet nagy kalandnak tekinti, a jókedv számára mindennél többet ér. A szőkeség azt állítja, mindezeket a fortélyokat a Villa manipulátorának is nevezett Olivér pszichológiai szakkönyvekből tanulta, mint ahogy azt is, hogy a legerősebb karakterű emberekkel kell szövetkezni, de közben az ellentáborral is jó kapcsolatot kell fenntartani, mert esetleg onnan is kiemelkedhet egy erős játékos.

Zsófi szerint a Vagány jól kommunikál, mindenkiről mindent tud. Könnyen fordítja egymás ellen, s nyírja ki a villalakókat, akik ezt észre sem veszik. A kiesett lány úgy látja, Olivér a szerelmét is felhasználja arra, hogy szimpátiát keltsen, többek között ezért is vitte be a közös képüket. (A fiú egyébként a Villában, több százezer néző előtt kérte meg kedvese kezét karácsonykor, hogy ez mennyire volt őszinte, vagy inkább manipulatív, mindenki döntse el maga….)

Az mindenesetre biztos, hogy Olivér előtt nem ismeretlen a színészi munka: szerepelt a Megawatt című zenei műsorban a Viva TV-n, valamint Angelina Jolie első rendezésében az egyik szerb katona dublőrét alakította. De korábban játszott már együtt Jeremy Ironsszal és Jean Renóval is.

AJÁNLOTT LINKEK:

Olivér forgatókönyv szerint nyírja ki a villalakókat (BorsOnline)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik