Szórakozás

Halle Berry bíróságra megy a lányáért

Úgy tűnik, az Oscar-díjas színésznő nem szeretné, ha exbarátjának bármilyen joga lenne közös gyermekükkel kapcsolatban.

Berry volt párja, Gabriel Aubry még tavaly decemberben adta be apasági keresetét a bíróságra – ügyvédei szerint, mivel Aubry és a színésznő sosem voltak házasok, a férfi az apaság tényének elismerésével szerette volna biztosítani jogait a kislánnyal kapcsolatban. Ekkor még nem volt nézeteltérés a szülők között sem a gyermekelhelyezéssel, sem pedig a támogatással kapcsolatban.

Berry ügyvédei azonban a napokban bejelentették, a színésznő szeretné megtorpedózni expasija láthatási jogát. Noha a konkrét okok nem ismertek, Berry szóvivője csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy a színésznő mindenben kislánya érdekeit szeretné szem előtt tartani – és véleménye szerint nem tenne jót a gyermeknek, ha túl sok időt töltene el apjával.

„Halle megpróbálta civilizált módon megoldani a nézeteltéréséket, mivel azonban Gabriel nem volt hajlandó együttműködni, most kénytelen bíróságra menni a kislány védelme érdekében. Halle mindig is a gyermek védelmét tartotta az elsődleges feladatának, és ezen nem változtat semmit, hogy Gabriel és ő már nincsenek együtt” – nyilatkozta a színésznő szóvivője.

A beszámolók szerint a színésznő a láthatási perre való felkészülés miatt lépett vissza a „New Year’s Day” című filmprojekttől, amiben Jon Bon Jovi szerelmét alakította volna – Berry-t Katherine Heigl fogja helyettesíteni.

AJÁNLOTT LINKEK:

Halle Berry a bíróságra készül – angolul (The Hollywood Gossip)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik