Szórakozás

Gregor és Nyuszómuszó megbocsátott Nacsáéknak

A szerelmeseket porig alázták a Fábry-show-ban, amiért most kértek elnézést.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Esti Showder egyik januári felvételén Fábry Sándor Gregor Bernadett és Magyar Attila kapcsolatáról készített paródiát a Bagi-Nacsa páros segítségével. A színészt Bagi Iván, míg Bernit Nacsa Olivér alakította. A családanya dominaként tűnt fel neccharisnyában, miniszoknyában, ostorral a kezében, s újdonsült párjával éppen egy közös intim együttlétet imitáltak.

A színésznő nem hagyta szó nélkül a nyilvános megalázást, sőt perrel fenyegetőzött. Hajdú Péter Frizbi című műsorának szerdai forgatásán ezért egy asztalhoz ültette a feleket, hogy tisztázzák sérelmeiket – írja a Bors című napilap. Nacsa leszögezte, rögtön a show után levelet írt Magyar Attilának, melyben elnézését kérte, ha esetleg megsértették volna a szerelmespárt, mert mint fogalmazott, semmi rossz szándék nem volt bennük. A színész válaszában úgy fogalmazott, a humoristákra személy szerint nem haragszanak, mert mint később ki is derült, Nacsáék korlátozottan felelősek a paródiáért, a kifogásolt jeleneteket ugyanis nem ők írták, csak szereplői voltak.

Bagiék elismerték, utólag átgondolva, egy kicsit valóban túllőttek a célon, de Gregorék többször is megnyugtatták őket, nagyra tartják a párost és megbocsátanak nekik.

AJÁNLOTT LINKEK:

Gregor közönség előtt hülyézte le Bagiékat (BorsOnline)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik