Szórakozás

99 éves nagymama a bestseller-listák élén

Administrator
Administrator

2011. 01. 25. 14:19

A japán asszony megérintette költeményeivel a szigetország lakóinak szívét: Shibata Toyo verseskötete eddig 1,5 millió példányban jelent meg.
Korábban a témában:

Japánban már 10 ezer nyomtatott példány megjelenése óriási sikernek számít, így nem csoda, hogy a matuzsálemi korú nagymama a 2010-es év egyik legnagyobb irodalmi szenzációja lett.

Shibata Toyo 92 évesen ragadott tollat. “A családom, a gondozók és az orvosok támogatásának köszönhetően éltem meg ezt a szép kort. Hálámat versekké formálom, hogy így mondjak köszönetet nekik. Nagyon boldog vagyok” – mondta az idős asszony, aki júniusban tölti be századik életévét.

Az írásba azért vágott bele, mert hátfájdalmai miatt fel kellett hagynia addig kedves időtöltésével, a klasszikus japán tánccal. Fia, a most már hatvanas éveiben járó Kenicsi javasolta neki, hogy kóstoljon bele a költészet világába. “Amikor első versem megjelent egy újságban, nagyon-nagyon örültem. Küldtem nekik egy másikat is, azt is közölték. Így hát tovább írtam” – mondta.

Az idős asszony azon nyomban papírra veti költői gondolatait, ágyban fekve vagy éppen tokiói lakásában üldögélve. Verseit általában éjjel írja, amikor ápolója már elment.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

szent-korona(1)(1)(430x286).jpg (szent korona)

Négyezer milliárdot fizetett a Szent Koronáért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

LOS ANGELES, CA - DECEMBER 3: Charles Manson is escorted to court for preliminary hearing on December 3, 1969 in Los Angeles, California.  (Photo by John Malmin/Los Angeles Times via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.