Szórakozás

Naomi Campbell mégis tartozik ügyvédeinek

Az Emberi Jogok Európai Bírósága jogtalannak minősítette a szemérmetlenül magas ügyvédi sikerdíjakat, így a modell számláit már nem köteles megtéríteni a korábban perelt lap.

Campbell még 2002-ben citálta bíróság elé a brit Daily Mirror szerkesztőit azzal az indokkal, hogy a lap megsértette a modell magánélethez való jogát.

A Mirror korábban olyan fotókat közölt a sztárról, amin Campbell éppen egy drogfüggőket segítő csoport gyűléséről távozik. A pert csak két évvel később, 2004-ben sikerült lezárni, a bíróság pedig a modellnek adott igazat, és 5000 dolláros kártérítés, valamint az ügyvédi díjak kifizetésére szólította fel a lapot. Ez utóbbi tételt azonban a Mirror tulajdonosai elfogadhatatlannak találták, és Strasbourgban fellebbeztek a brit szabályozás által lehetővé tett, aránytalanul magas ügyvédi sikerdíjak ellen.

A modell a döntéssel több mint 1.5 millió dollártól esett el – a képviseletét korábban ellátó londoni ügyvédi iroda szerint ugyanis ennyi sikerdíj járna a 2004-es pozitív ítéletért.

AJÁNLOTT LINKEK:

A magazin nyerte a sikerdíj-csatát – angolul (W.E.N.N.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik