Szórakozás

Kutyaeledelen él egy hónapig

A Daily Mail keddi beszámolója szerint furcsa kísérletbe fogott egy Las Vegas-i táplálkozás szakértő.

Mike Konowalski elhatározta ugyanis, hogy egy hónapon át csakis kutyaeledelt fogyaszt. Már nyolcadik napja falja a konzerveket és jutalomfalatokat. A férfi kitűnően érzi magát, és az első négy napban három kilót is fogyott. A lengyel származású Konowalski a kísérletéről saját internetes naplót, blogot is vezet.

Bejegyzésében azt írta, hogy csakis bio-eledelt vesz magához, a konzervek mellett kutyakeksszel lakik jól. Konowalskinak az a mottója, hogy ami jó a kutyájának, az neki is. A helyi kisállat kereskedésben vásárolt be bio csirke, pulyka és marha kutyaeledeleket.

Az orvosok arra figyelmeztették, hogy emésztési nehézségei lehetnek, de más baj nem érheti. Az egyik doktor szerint külön vitaminbevitelről sem kell gondoskodnia. Konowalski azt is mondta, hogy szerinte most sokkal egészségesebben táplálkozik a bio kutyaeledellel, mint korábban. A férfinak egyébként nem ez az első kísérlete. A kétgyermekes apuka korábban gyorséttermi menükön élt, amikor is jó pár pluszkilót felszedett.

Mostani kezdeményezésével arra akar rámutatni, hogy igenis az életvitel az, ami befolyásolja az elhízást. A következő időszakban a tervei szerint más és másfajta élelmet eszik majd, hogy alátámassza elméletét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik