Szórakozás

Kacsa a több napja halott szerkesztőségi kolléga híre!

A hazai médiumok is felkapták a fejüket a napokig észrevétlen szerkesztőségi hulla hírére – a sztori azonban kacsának bizonyult.

Ráadásul nem idén jelent meg először a hírportálok szemléiben a történet: az egyik legkorábbi variáció még 2000 decemberében látott napvilágot a birminghami Sunday Mercury hasábjain. A lap arról a hátborzongató esetről számolt be, hogy az 51 éves George Turklebaum munkahelyén szívinfarktust kapott és meghalt, azonban ezt egyik kollégája sem vette észre napokig, mivel szegény George már életében sem volt valami bőbeszédű ember. A történet ezen verzióját még a BBC és a The Guardian is lehozta.

2001 márciusában megjelent egy ehhez nagyon hasonló történet – a szerencsétlen véget érő George Turklebaum ezúttal geológus volt egy kanadai olajcégnél, nem kevésbé érzéketlen kollégákkal. A két történetben még a lapoknak pironkodva nyilatkozó főnök (Elliot Wachiaski) személye is megegyezik.

A történet időtállónak bizonyul, hiszen az immáron 10 éves hoax szinte változatlan formában jelent meg a hazai hírportálokon. Bár az antiszociális halott neve nem derül ki, életkora, munkaviszonyának időtartama, valamint a nem létező hulla felfedezésének ideje és módja is megegyezik az eredeti sztoriban leírtakkal.

AJÁNLOTT LINKEK:

Részletek a hoaxról – angolul (Snopes)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik