Szórakozás

Tévénézésnek köszönheti gyógyulását

A brit férfi egy dokumentumfilm révén jött rá, hogy pókcsípés okozta rejtélyes betegségét, amely három évre tolószékbe kényszerítette.

Az 55 éves Brian Holmant egyik bokáján támadta meg olyan bőrkór, mely leginkább húsevőbaktérium-fertőzésre utalt. Az orvosok kezelték mindenfélével, kétszer is eltávolították műtéttel a fertőzött bőrfelületet, ám vajmi csekély eredménnyel. Amputáció fenyegette a férfit, ám ő nem akart megválni lábától, inkább még erősebb fájdalomcsillapítókat szedett, hogy el tudja viselni a kínt.

Egy nap azután olyan dokumentumfilmet látott egy tévécsatornán, amely rádöbbentette, hogy egy törökországi nyaraláson kapta a nyavalyát: mérges pók csípte meg. A film egy nőről szólt, akinél hasonló tünetek és panaszok jelentkeztek, miután Törökországban megcsípte egy – nem túl nagy, két és fél centis – pók.

Holmannek eszébe jutott, hogy a 4 évvel ezelőtti nyaraláson őt is megcsípte egy pók.

A dokumentumfilm révén felkeresett egy bőrklinikán egy ápolónőt, aki elszörnyedt, amikor megpillantotta a férfi bokáját, és őszintén megmondta: nem hiszi, hogy sikerül a gyógyítás.

Hatheti gondos ápolás után azonban a fertőzés kezdett visszaszorulni, és mostanra csaknem teljesen eltűnt. A kezelés a seb állandó tisztogatásából, krémezéséből, borogatásából, párakötéséből állt, azaz igen hagyományos és egyszerű módból, ám eredményesből – adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik