Szórakozás

Gwyneth Paltrow-nak Downey segített függőt játszani

A színésznő legújabb filmjének forgatása alatt kérte korábbi partnere segítségét.

Paltrow januárban debütáló, Country Strong című mozijában a főszereplő idő előtt otthagyja a rehabot, majd romba dönti szerettei életét – díjeső-gyanús sztori az újrakezdőket és a magukat a semmiből megteremtő figurákat istenítő Hollywoodban. A producerek vérnyomása azonban komolyan megemelkedhetett, amikor kiderült, a színésznő nem nagyon tud megbirkózni a karakterrel.

„Egyszerűen nem értettem, hogyan juthat el valaki erre a pontra. Hogyan törheted rommá a barátaidat, és utána hogyan viselkedhetsz úgy, mintha minden a legnagyobb rendben volna? Magát a függőséget értettem, mert korábban dohányoztam, és annak ellenére, hogy apámnál torokrákot diagnosztizáltak, én nem voltam hajlandó abbahagyni. De ez más, erről fogalmam sem volt, és nem tudtam, hogyan kezdjek neki a munkának” – meséli a színésznő, aki végül barátjától, Robert Downey Jr-tól kért segítséget, akivel a Vasember-filmekben játszott együtt. Downey évtizedeken át tartó küzdelme a drogokkal mára legendássá vált, így nem csoda, volt mit mesélnie kolléganőjének.

„Miután felhívtam, Robert írt egy fantasztikus levelet, amiben megmagyarázta az egész helyzet pszichológiáját. Nélküle nem tudtam volna megcsinálni a filmet” – áradozott korábbi partneréről az Oscar-díjas színésznő.

A Country Strong 2011 januárjában kerül a mozikba, Paltrow mellett feltűnik benne a Tron-sztár Garrett Hedlund, valamint a Gossip Girl – A pletykafészek című sorozatból ismert Leighton Meester is.

AJÁNLOTT LINKEK:

Gwyneth Paltrow Robert Downey Jr-tól kapott segítséget – angolul (backseatcuddler.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik