Szórakozás

Visszavonul a CNN tévésztárja

Huszonöt éven át faggatta a képernyőkön a világpolitika és a szórakoztatóipar szereplőit a CNN képernyőjén, csütörtök este utoljára jelentkezik a róla elnevezett élő show-jával Larry King.

“Szomorú, de ideje elmennem. Az ember tudja, hogy mikor jött el az ideje” – nyilatkozott saját csatornájának King.

King, akinek ingujjas-nadrágtartós megjelenése és száraz, objektív kérdezési stílusa iskolát teremtett a világ televíziózásában, akkor érezte meg, hogy ideje vennie a kalapját, amikor a CNN a szokásos öt- vagy hároméves szerződés-hosszabbításokkal ellentétben a legutóbb csak egy évet ajánlott fel. A 77 éves riporter belement, hogy évi négy, általa készítendő adás fejében nem pártol át a konkurenciához.

“Nem panaszkodom a CNN-re. Nagyszerű házasság volt, ez pedig nem jelent válást közöttünk” – nyilatkozott a televíziós. A visszavonulása után nyolcadik feleségével, Shawn Southwick Kinggelegyütt mennek el egy hosszabb pihenőre, két 10, illetve 11 éves fiuk társaságában.

Larry King összesen 53 évet húzott le az elektronikus médiában. Munkája elismerséül 10-szer jutalmazták Cable ACE díjjal, egyszer-egyszer pedig Emmy- és Peabody-díjjal, és neve bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is. Csak a CNN archívumában 6120 általa készített tévéműsor és mintegy 50 ezer interjú felvételeit őrzik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik