Szórakozás

Takács Nikolas és Kökény Attila a biztos befutó?

Nikolas végig egyenletesen teljesített; Attila színpadi tapasztalata miatt lehet győztes.

Különleges fogadásokat köthet az a rajongó, aki az egyik neves internetes iroda oldalára kattint. A portál úgy döntött, hasznot húz a Megasztár és az X-Faktor népszerűségéből. Pénzt lehet tenni arra, ki búcsúzik a tehetségkutatóktól az adott héten, illetve ki nyeri meg a végső párbajt.

A Bors című napilap megkeresésére a weboldalt üzemeltető cég marketing-tanácsadója elmondta, rengetegen fogadnak az X-Faktor és a Megasztár énekesire, legutóbb például egy szerencsés 140 ezer forintot kaszálhatott, míg másvalaki 18 ezret nyert Szíj Melinda kiesésével.

Az internetes fogadóiroda szerdai állása szerint Takács Nikolas és Kökény Attila győzedelmeskedik a tehetségkutatók végén.

A Megasztár legutóbbi döntőjében Szíj Melinda búcsúzott a műsortól, miután a zsűri Kökény Attila finálébeli vetélytársának a 19 éves Tolvai Renit választotta. Pénteken így végre kiderül: ki lesz az Év Hangja 2010-ben!

Az X-Faktor ezen a héten rendhagyó módon zajlik majd, szombaton és vasárnap is megmérettetik magukat az énekesek. Szombaton a bent maradt három versenyző, Takács Nikolasz, Király L. Norbi és Vastag Csaba közül egy valaki ismét búcsúzni kényszerül, ketten pedig tovább jutnak a fináléba. Ezúttal már csak a közönség szavazatai fognak számítani, a mentorok véleményükkel csupán segíthetik a nézőket.

Vasárnap maratoni adással készül az RTL Klub, már kora délután képernyőre kerülnek a tehetségek egy összefoglaló formájában, este nyolc órától pedig élőben jelentkezik a végső összecsapás.

AJÁNLOTT LINKEK:

Attila és Nikolas a tuti győztes? (BorsOnline)
Szíj Melinda és Takács Nikolas a legesélyesebb? (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik