Szórakozás

Fagylaltos támadás: jégkrémmel dobálta a járókelőket

Egy új-zélandi férfi részegen, késsel fenyegetőzve elrabolt egy jégkrémes autót, majd fagyival kezdte dobálni a járókelőket.

A 21 éves férfi december hetedikén hajtotta végre a fagylaltos támadást, az Északi-szigeten található Hastings városában – írta a Hawk Bay Today című új-zélandi lap. A henteskéssel felfegyverkezett férfi először egy anyát és kisgyerekét fenyegette meg, majd bemászott egy közelben álló fagylaltos autóba.

Joseph David Banks ezután elkezdett fagyit mérni magának, majd az elkészült adagokkal a járdán lévő embereket kezdte el dobálni. A rendőrségi jelentés szerint “erősen ittas” férfi a kiérkező rendőröknek ellenállt, és csak erősítés kihívásával tudták letartóztatni.

A jelentések szerint a 21 éves férfi annyira részeg volt, hogy közvetlenül az eset után nem tudták kihallgatni, másnap pedig már nem emlékezett semmire. Banks végül bűnösnek vallotta magát az ellen felhozott vádpontokban. A férfi büntetéséről pénteken dönt a bíróság.

A Hawk Bay Today archívumából úgy tűnik, nem ez volt az eset, hogy Banks részegen szembe került a törvénnyel. Három évvel korábban egy 18 éves Jospeh David Banks egy targoncát lopott el, hogy ne kelljen gyalogolnia, majd a járművet egyszerűen egy út közepén hagyta. Az akkor őt közösségi munkára ítélő bíró az ítélethozatalkor közölte: reméli, hogy az eset jó lecke volt a számára.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.