Szórakozás

Oprah elrepítette rajongóit Ausztráliába

Megérkezett Ausztráliába az a háromszáz fő, akik a televíziós műsorvezető egyik adásában kapták ajándékba a nyolcnapos túrát.

A híresség még nincs Ausztráliában, de magángépével várhatóan szerdáig megérkezik a kontinensnyi országba. Szeptemberi évadnyitó adásában jelentette be, hogy ausztráliai úttal lepi meg a stúdióban helyet foglaló nézőket.

Az Oprah-kaland részletei még az utazók előtt is rejtve maradtak, kedden azonban már nyilvánosságra hozták a program egyes elemeit. Ezek szerint a 18 és 75 év közötti nézők – kisebb csoportokra osztva – felfedezik többek közt a Nagy Korallzátonyt, a krokodiloktól hemzsegő északi országrészt és a híres Uluru vörös monolitot. A túra elvezet majd Ausztrália borvidékére, Tasmania szigetére, valamint Kangaroo Islandre, a koalák, a fókák és természetesen a kenguruk birodalmába is.

Oprah Winfrey a 25. – egyben záró – évadában járó műsorának két adását is a világhírű sydneyi operaházban veszi fel, egy harmadik epizódot pedig egy még meg nem nevezett helyszínen – vélhetően az Outback kies területén – rögzítenek. A műsorok januárban kerülnek adásba.

A televíziós személyiség ausztráliai kampányát a helyi vezetés is támogatta költségvetési forrásokból, arra hivatkozva, hogy az Oprah-kaland fellendíti a turizmust.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik