Szórakozás

50 napig hánykolódott az óceánon három tinédzser

Az Új-Zélandhoz tartozó Tokelau-szigetekről származó fiúk megmenekülését határtalan örömmel ünnepelték falujukban.

A 14 éves Etueni Nasau, a 15 éves Samu Pelesa és az ugyancsak 15 éves Filo Filo három és félméteres, nyitott alumínium motorcsónakban sodródott 1300 kilométere céljától, a Csendes-óceán hajózási útvonalaitól távol fekvő vizekre. A motor feltehetően lerobbant, ezért hányódott lélekvesztőjük irányíthatatlanul.

A fiúkra lefogyott, kiszáradt és alaposan legyengült, de kitűnő szellemi állapotban talált rá szerdán egy új-zélandi halászhajó. A hazafelé tartó San Nikunau legénysége az utat akarta lerövidíteni, így botlottak bele a kis csónakba, amelynek október 5-én eltűnt utasait napokig kereste az új-zélandi légierő, ám végül lemondtak róluk.

Az egyik fiúnak már a halászhajóról sikerült értesítenie nagymamáját, hogy életben vannak. A hír futótűzként terjedt el az Új-Zéland és Hawaii között félúton fekvő Tokelau-szigetek ötszáz lelkes falujában, ahol két hete gyászszertartással búcsúztak a gyerekektől, akikről azt hitték, hogy az óceánba vesztek.

“Ez egy csoda, ez egy csoda” – ismételgette Filo Filo apja az új-zélandi rádiónak nyilatkozva.

“Az egész falut felvillanyozta a hír, kiabáltak, dalra fakadtak, és egymás nyakába borultak az utcán. Mindenki csak a jó hírt kiáltozta” – mesélt az ünneplésről az apa.

Tai Fredricsen, a San Nikunau első tisztje elmondta, hogy a fiúk, akik egy szomszédos szigetre indultak a csónakkal, két kókuszdiót vittek magukkal. Az ötven nap alatt fogtak néhány repülőhalat, és egy sirályt is sikerült elkapniuk, amely a csónakra szállt le megpihenni. Más ennivalójuk nem volt. Esővizet is gyűjtöttek, ám mikor elfogyott, az utolsó napokban már annyira szomjasak voltak, hogy tengervizet ittak.

A gyerekeket, akikkel a Fidzsi-szigeteken kötött ki a halászhajó, azonnal egy helyi katonai kórházba szállították. Egyelőre nem képesek szilárd ételt fogyasztani, ezért folyadékkal táplálják őket.

“Súlyosan dehidratálódtak; amikor partra szálltak, látni lehetett, hogy alig állnak a lábukon” – számolt be állapotukról Francis Kean, a fidzsi haditengerészet parancsnoka. Mint hozzátette: a gyerekek csak akkor nyilatkoznak majd a médiának, ha már meggyógyultak.

A három korallzátonyból álló Tokelau-szigeteknek mindössze 1500 lakosa van. A fiúk az Atafu szigeten élnek. A szigetcsoport – a körülötte elterülő 128 kisebb, kókuszpálmával benőtt, zömmel lakatlan szigetecskével – alig több mint 12 négyzetkilométernyi szárazfölddel rendelkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik