Szórakozás

DiCaprio 1 millió dollárt ad a tigriseknek

A színészt is várják az oroszországi Szentpéterváron zajló tigriscsúcsra, de nem indult zökkenőmentesen az útja.

A második legnagyobb orosz városban zajló konferencián 13 ország vesz részt, hogy együtt találják ki, mit tehetnek a vadon élő tigrisek védelméért. A céljuk az lenne, hogy 2022-re megduplázzák az egyedszámot. A munkához elsősorban pénz kell majd, és ehhez most Leonardo DiCaprio is hozzájárul – jelentette be kedden a WWF. A természetvédelmi szervezet szerint az összeget ott használják fel, ahol a legsürgetőbb, a tigrisek élőhelyének megmentésére és az orvvadászat elleni harcra.

A filmsztárt várják Oroszországba, de még nem érkezett meg. Mint arról korábban beszámoltunk, DiCaprio is rajta volt ugyanis a Delta Airlines Moszkvába induló járatán, amely vasárnap este fordult vissza New Yorkba és hajtott végre kényszerleszállást, miután a gép egyik hajtóműve felmondta a szolgálatot.

A csúcstalálkozón kedden este mond beszédet a házigazda Vlagyimir Putyin kormányfő és kínai kollégája, Ven Csia-pao.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik