Szórakozás

A TV2-nél a lét helyett 40 millió a tét

Minden idők legrafináltabb vetélkedőjét küldik harcba a ValóVilág ellen.

Mint arról korábban beszámoltunk, vadonatúj kvízműsorral jelentkezik november 29-től a TV2. A 40 milliós játszma hétköznap esténként élőben kerül képernyőre.

A 40 milliós játszma sorsfordító pillanatokat, feszültséget, drámát és mesés nyereményt ígér. A játékos párok 40 millió forintot kapnak készpénzben, kizárólag a tudásukon múlik, mennyivel távoznak a stúdióból. Egész életüket megváltoztathatják, ha képesek megtartani az összeget, ám ha rosszul válaszolnak, pillanatok alatt milliókat veszíthetnek.

Almási Kitti pszichológus szerint egy adott összegből elveszíteni sokkal nehezebb, mint ugyanezt az összeget lépésről lépésre megszerezni. Így szinte biztosra vehető, hogy november végétől “harapni” lehet majd a feszültséget a TV2 stúdiójában, főként hogy a csatorna szerint ez lesz minden idők legrafináltabb kvízműsora.

A csatorna egyébként ezzel a műsorral kívánja felvenni a versenyt a nézők kegyeiért az RTL Klubon induló Való Világgal szemben.

A formátum a magyarországi premiert megelőzően számos országban óriási sikernek bizonyult. Oroszországban, Törökországban és Görögországban a legnépszerűbb műsorok között tartják számon.

AJÁNLOTT LINKEK:

„Csak” meg kell tartanod a 40 milliót! – Vadonatúj vetélkedő (TV2.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik