Szórakozás

Blair még a vécépapírgyártókból is hasznot húz

"Vécépapírgyártók" konferenciáján tart előadást a brit miniszterelnök, aki rövid fellépéséért állítólag 50 ezer fontot (16 millió forintot) kasszíroz.

Blair 2007-ben távozott a kormányfői posztról, és azóta a világ egyik legjobban fizetett szónokává vált, akiért sorban állnak a legexkluzívabb rendezvények szervezői. Sajtóbecslések szerint a volt brit miniszterelnök 20 millió fontot (több mint hatmilliárd forintot) “beszélt össze” az elmúlt három évben.

A Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi tömeglap beszámolója szerint a higiéniai termékeket gyártó iparágak nemzetközi szövetségének (ISSA) is feltűnt a brit politikus szónoki vonzerejében rejlő üzleti lehetőség, és meghívta Blairt a floridai Orlandóban tartandó éves szakmai kongresszusára.

A lap megjegyzi, hogy az ISSA kötelékébe toalettpapírt, mellékhelyiségek fertőtlenítésére szolgáló szereket, női testhigiéniai termékeket előállító vállalatok tartoznak. A szövetség csütörtökön esedékes orlandói kongresszusának meghívottjaitól ezer dollárig terjedő “adományokat” várnak a szervezők; ennyiért az első sorból lehet hallgatni Tony Blair 40 percesre tervezett felszólalását.

A Mail úgy tudja, hogy Blair repülőjegyét is az egyik nagy amerikai higiéniai vállalatcsoport fizeti.

Tony Blair számára korántsem idegenek a hétköznapi földi halandók éves fizetését jóval meghaladó szónoki óra-, sőt percdíjak. Nemrégiben, egy távol-keleti előadókörúton összesen négyórányi fellépéssel 350 ezer fontot keresett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik