Szórakozás

Ál-Stohl András írogat az interneten

A színész nevén regisztrált ismeretlen, lejárató hozzászólásokkal bombázza a felhasználókat az egyik közösségi portálon.

Újra hangos a média a Stohl-balesettől, miután kiderült, hogy a színész-műsorvezetőből vádlott lett, és az első tárgyalás várhatóan már decemberben elkezdődik. A botrányt most az robbantotta ki, hogy kiderült, Stohlt súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolják, kábítószer fogyasztása miatt azonban várhatóan nem vonják felelősségre, mivel vállalta az elterelést.

Korábban többen attól tartottak, hogy a műsorvezető amiatt, hogy közszereplő, megússza majd a súlyos büntetést. Most hasonló hozzászólásokat írogat az ál-Stohl az említett portálon, megerősítve a feltételezést.

“Ha eltiltassz akkor is vezetni fogok,mert nekem lehet! Te meg csak kapcsolgasd be a biztonsági övet, mert a zsaruk megbüntetnek. Nekem még öv sincs a kocsimban, mert celeb vagyok, nekünk nem kell!”

“Én nem vagyok hülye, csak szeretek visszaélni mindennel, mert ha már valaki ennyit letett az asztalra, mint én akkor nekem alapból jogom van ahhoz amihez nektek nem!” – olvasható az internetes bejegyzésekben.

Nem ez az első eset, hogy Stohlnak meggyűlt a baja a világhálóval. Korábban egy másik oldalon helyezték el a mobilszámát, azzal a szándékkal, hogy bárki felhívhassa, és kifejthesse véleményét a színésznek a történtekről. A telefonszámot nem sokkal később törölték.

AJÁNLOTT LINK:

Stohl András nevében írogatnak a közösségi portálon

(Story Online)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik