Szórakozás

500 meleg férfival élt együtt a Megasztár versenyzője

Kökény Attila bevallotta, többször előfordult, hogy homoszexuális férfiak próbálkoztak nála.

Attila Hajdú Péter Frizbi című műsorának vendége volt, ahol elmesélte, hogy mielőtt jelentkezett volna a tehetségkutatóba, több éven keresztül luxushajókon dolgozott zongoristaként. Bár imádta, hogy bejárhatta a világot, és rengeteg emberrel megismerkedhetett, volt azonban egy valami, amit nem tudott megszokni: a személyzet többsége homoszexuális beállítottságú volt.

A Megasztár egyik legsármosabb versenyzője a férfiak körében is nagy sikert aratott, és volt, hogy bepróbálkoztak nála. Attila ilyenkor mindig elővette a mellényzsebében lapuló, feleségét és gyermekeit ábrázoló fényképét, amivel egyértelműen értésükre adta, hogy az ő szíve bizony már foglalt és számára csak a hölgyek jöhetnek szóba.

Kökény Hajdú Péternek azt is elárulta, hogy bár már 10 éve hűséges párja feleségének, Arankának, bizony volt, hogy egyszer ő is félrelépett. Az eset azonban kiváló tanulóleckének bizonyult, ugyanis a szerető szakításuk után is még hosszú ideig zaklatta Attilát. A házaspár mára azonban már túljutott a szakítópróbán, és Aranka megbocsátott férjének. Sőt, azt is megígérte, ezentúl minden koncertjére elkíséri szerelmét, akire borzasztó büszke, hogy bekerült a legjobb versenyzők közé.

AJÁNLOTT LINK:

500 meleggel élt összezárva a jóképű megasztáros! (Stop.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik