Szórakozás

Újabb sztárpár dobja be a törülközőt?

A bulvárlapok szerint Ben Affleck és Jennifer Garner házassága válságban van.

A színészekre eddig mindenki úgy tekintett Hollywoodban, mint egy tökéletes párra. Két lányukkal évek óta boldogságban élnek, és soha nem adtak lehetőséget egyetlen rosszindulatú pletykára sem. Az idill azonban most úgy tűnik, véget ért. Amerikai lapértesülések szerint ugyanis a házaspár kapcsolata válságba került, sőt, már külön is költöztek. Legközelebbi barátaik attól félnek, hogy mindennek válás lesz a vége – számol be a Paraméterre hivatkozva a STOP.

“Jen ultimátumot akar adni Bennek. Azt szeretné, hogy ő és a gyerekei legyenek számára a legfontosabbak. Ha elutazna valahova, magával kellene vinnie családját is. Jen úgy érzi, hogyha több időt töltenének együtt, meg lehetne menteni a házasságukat. Jelenleg alig találkoznak, s ha mégis, szülői kötelezettségeiket teljesítik, a gyerekeikkel foglalkoznak. Pedig nemrég még olyan boldogok voltak” – nyilatkozta egy ismerősük.

Ajánlott linkek:

Újabb sztárpár házassága került válságba

(Stop.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik