Szórakozás

Megszűnik a fővárosi Vidám Park?

A Blikk városházi körökből úgy értesült, hogy az elmúlt héten volt olyan nap, amikor mindössze 70 ezer forint volt a park számláján.

A park amúgy is sanyarú pénzügyi helyzetére végső csapást mért az idei időjárás is, a látogatók száma tovább csökkent, egyharmaddal kevesebben váltottak belépőjegyet, mint egy évvel ezelőtt, pedig már a tavalyi esztendő is kritikus volt.

A bajt tetézte, hogy a Fővárosi Közgyűlés augusztusban ugyan megszavazott 200 millió forint gyorssegélyt a parknak, de a a városháza ebből nem utalt át 100 millió forintot.

Ha jövő héten meg is kapja a Vidám Park az elmaradt jussát, abból legfeljebb év végéig tudják kihúzni, így az új városvezetésnek heteken belül döntenie kell a sorsáról. A bezárás egy és negyed milliárd forintba kerülne, hiszen a kölcsönöket vissza kell fizetni.

Ha beolvasztanák az állatkertbe, a meglévő játékokat pedig eladnák, az is elvinne mintegy 1 milliárdot. Az életben tartáshoz viszont évente több százmillió forintot kellene belepumpálni a parkba.

– Még nincs döntés a park jövőjéről. Egy biztos, ott, ahol most van, nem tud fejlődni. Ha összevonjuk az állatkerttel, kérdéses, ki üzemeltesse a műemlék játékokat – mondta Hutiray Gyula, az ügyért felelős képviselő. A politikus egyben biztos, a városvezetés nem akarja eladni a vurstli telkét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik