Szórakozás

Válik a nemet váltó házaspár

Néhány hónap után véget ért a szerelem, és most külön utakon folytatja Norbi és Andi.

Pár hónappal ezelőtt még a világ legboldogabb párjaként szorították egymás kezét az RTL Klub Reggelijének stúdiójában. Ország-világ előtt vállalták a szerelmüket, még ha nem is mindennapi párkapcsolat volt az övék.

Mára azonban véget ért a szerelem. A nemet cserélt házaspár különvált.

„Mi sokat veszekedtünk, a természetünknél fogva meg a hormonváltozás hatására, mi rossz természetű emberek vagyunk. Ő kitalálta és elköltözött” – mondta Blazsej Balázs, a férj.

Balázs lányként született, de soha nem húzott szoknyát, nem hordott copfot, sem tűsarkút. Szülei korán meghaltak, nagymamája nevelte fel, aki nem akart tudomást venni unokája furcsa öltözködési és viselkedési szokásairól.

Három évvel ezelőtt kezdett bele az átalakító műtétbe, és jó pár korrekció után ma már véglegesnek mondhatja a külsejét. Új anyakönyvi kivonatot kapott, nevet cserélt, és a személyi száma is egyessel kezdődik. Mindig is a lányokhoz vonzódott, szerelmi életét ma már gátlások nélkül élheti.

Feleségével nemrég még idilli párt alkottak és közösen üzemeltettek egy bárt.

A férj a Fókuszban beszélt a másságról, és hogy mi romlott el:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik