Szórakozás

Eszenyi Enikő kimarad a Megasztár-zsűriből

A Vígszínház direktora a pénteki adáshoz nem mindig tud alkalmazkodni, így néhány adásból kimarad.

Nézői igényekre hivatkozva péntekre helyezte a Megasztár 5-öt a TV2, ám nem a sztármagazin megkurtítása azonban az egyetlen áldozat, amelyet meg kellett hozni a Megasztár megmentéséért. Eszenyi Enikő, a Vígszínház direktora, a zsűri egyik tagja ugyanis úgy szervezte kötelezettségeit, hogy a szombatjai szabadok legyenek. A pénteki adáshoz azonban nem mindig tud alkalmazkodni, így néhány adásból kimarad. Friderikusz mégis úgy véli, hogy a csatorna nyert az új időponttal.

– A TV2 nagyon jól döntött. Már korábban megmondtam: okos enged. Ez alapvetően a TV2 győzelme, én pedig örülök, hogy közvetíthettem a nézők és a csatorna között, talán felgyorsítottam a döntési folyamatot, hogy a Megasztár új időpontra kerülhessen. A péntek esti sugárzás azért is jobb, mert azzal, hogy az RTL napi sorozatával, a Barátok közttel egy időben fut majd a Megasztár majdnem teljes első órája, aztán lesz ott valami krimi, valóságos választási lehetőséget kapnak a nézők. Nekem és a zsűri további két tagjának mindegy volt, hogy melyik estére kerül a tehetségkutató, csak Eszenyi Enikőnek adódtak egyeztetési gondjai, de azok java részét elhárította, a karácsonyig tartó műsorfolyamtól egyszer-kétszer marad távol – tette hozzá a televíziós.

Az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter szerint nem a nézői igények miatt költöztették el a Megasztárt.

– Nyilvánvalóan azért változtattak, mert az X-Faktort sokkal többen kísérik figyelemmel, mint őket, így a nézettebb műsor elől kitértek. A TV2 korábban is tett már így, például a Megatánc esetében. Eredetileg sem értettem, miért indítják az X-Faktorral szemben a Megasztárt, és később nyilvánvalóvá vált, hogy az új időpont az egyetlen megoldás számukra. Azt gondolom, a TV2 döntését nem a nézők szempontjai mozgatták, mert akkor nem a nagy érdeklődésre számot tartó Barátok közttel szemben indítják – nyilatkozta a Borsnak Kolosi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik