Szórakozás

Vitray Tamásban bízunk a leginkább

A Blikk és a TNS Hungary felmérést készített arról, mennyire bízunk a közszereplőkben.

A médiaszereplők közül Vitray Tamást tartják a megkérdezettek a leghitelesebb személyiségnek. A 77 éves tévés legendának a legtöbb válaszadó még pénzt is kölcsönözne. A magyar televíziózás nagy alakja nem lepődött meg, de megtiszteltetésnek érzi az eredményt – írja a Blikk.

„Mondhatnám, hogy meglep, de korábban is volt már ilyen szavazás, és ott is hasonló eredmény született. A mindennapi életben is tapasztalom, hogy az emberek nem felejtettek el” – mondta a riporter, aki egyetlen, a Digi Sporton látható beszélgetős műsort leszámítva ma már nem látható a képernyőn.

Vitray szerint nem véletlen, hogy a veterán tévésekben jobban megbízik a közönség, mint a fiatalokban. „Mi teljesen másként kerültünk oda, ahová kerültünk. Minket nem építettek fel: vagy felépítettük magunkat, vagy eltűntünk, vagy maradtunk szürke lovak. A mai fiatal szakmabeliek viszont azonnal celebek lesznek, és ezzel rögtön megnő a távolság köztük és a nézők között” – fejtegette a lapnak Vitray.

A válaszadók szavazatai alapján a második helyen Vágó István végzett, míg a harmadik az RTL Klub gyönyörű híradósa, Erős Antónia lett.

A lista végén szerepel Győzike, akiben a megkérdezettek 82%-a, míg Kiszel Tündében 81%-a nem bízik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik