Szórakozás

Dundika válik

Dundika és férje, Szentiványi László három hete beadta a válókeresetet. Házasságuk nem érte meg harmadik évfordulóját.

Dundika (27), azaz Szentiványi Hajnalka és férje, Szentiványi László (35) esküvőjüket a világ egyik legszebb helyén, Mau­ritius szigetén tartották, míg a válás Pécsett, a bíróság komor épületében lesz.

– Bennünket is derült égből villámcsapásként ért a felismerés, hogy vége a házasságunknak. Meghoztuk ezt a súlyos döntést, amely már hónapok óta érlelődött. Engem a fővároshoz köt a munkám, míg Lacit Pécshez. Korábban csak egy-két hétre váltunk el, most szinte az egész nyarat különtöltöttük. A sok munka miatt eltávolodtunk egymástól, annak ellenére, hogy nagyon szeretjük egymást. Többször is nekifutottunk, hogy megmentsük a házasságunkat, de nem sikerült – mesélte Dundika, aki egy bérelt lakásában kezd új életet.

– Az érzés, amely most bennem kavarog, a csalódottság, mert nem sikerült a házasságom, pedig mi úgy gondoltuk, hogy ez egy életre szól. Sohasem veszekedtünk. Biztos, hogy a számomra legtökéletesebb embert vesztettem el, és nem fogok soha többet ilyen remek férfit találni. Talán egy kisbaba megmenthette volna a házasságunkat, hisz akkor nem kerültünk volna ilyen messzire egymástól. De az élet megy tovább, és én a munkába fojtom a bánatomat, már nem sírok, ezen túl vagyok. Bár minden kapcsolatot megszakítottunk, vannak még közös dolgaink, és ha Lacival kell beszélnem, bizony összeszorul a szívem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik