Szórakozás

Jack Nicholson filmet forgat saját családi drámájáról

A "testvére" volt a valódi édesanyja, akit pedig édesanyjának hitt az valójában a nagymamája volt.

Jack Nicholson nagy nőfaló mind a mai napig, családi élete sohasem volt egyszerű. Az azonban még őt is szinte sokkolta, amikor kiderült, hogy a zűrös családi viszonyok, szinte családi hagyománynak számítanak. Kiderült ugyanis, hogy akit édesanyjaként szeretett, az valójában a nagyanyja, míg akit lánytestvérének tartott, valójában az édesanyja volt.

A két nő sírba vitte magával a titkot, ám egy oknyomozó riporter nyilvánosságra hozta a családi drámát. Jack valódi anyja már nagyon fiatalon kicsapongó életet élt. 17 évesen szülte meg fiát, ám a nagymama úgy döntött, hogy inkább ő neveli fel a kis Jack-et. Nicholson ezzel együtt nem érti, hogy miként maradhatott ez titok, hiszen olyan kisvárosban nvelekedett, ahol mindenről tudnak és suttognak az emberek, ám ő soha egy szót sem hallott senkit a családi viszonyaikról pletykálni. Hozzátette: eddig nem értette, hogy akit a nővérének tartott az miért szerette őt ennyire és miéert aggódott érte annyit. Most már azonban minden világos a világhírű színész számára. Olyannyira, hogy a valódi édesanyjához fűződő kapcsolatát és szövevényes családi ügyeit filmen akarja földolgozni.

A múltban vájkáló riporterek számára azonban akad továbbra is feladat JAck életével kapcsolatban. Azt most már tudja, hogy ki az édesanyja, ám annak kicsapongó élete miatt, egyelőre nem tudni, hogy ki is valójában Jack Nicolson édesapja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik