Szórakozás

Szabadlábon Lindsay Lohan

Háromszázezer dolláros óvadék ellenében szabadon engedték Lindsay Lohant.

A botrányai miatt elhíresült színésznőt helyi idő szerint pénteken késő este engedték el a Los Angelesben lévő börtönből, ahova pár órával korábban szállították, mert megszegte a próbaidőre bocsátás feltételeit.

“Lohant helyi idő szerint péntek este, nagyjából háromnegyed 12-kor engedték ki a Los Angeles-i börtönből, miután letette a háromszázezer dolláros óvadékot” – közölte a Los Angeles megyei sheriff hivatal szóvivője. A színésznőt pénteken küldte vissza a börtönbe egy Los Angeles-i bíró, óvadék lehetősége nélkül, de pár órával később egy másik bíró megváltoztatta az ítéletet, és lehetőséget adott az óvadék letételére.

A bíró egyben egy alkoholszintet mérő karperec állandó viselésére kötelezte a színésznőt, valamint arra, hogy tartsa magát távol a főleg szeszesitalokat árusító boltoktól. Következő meghallgatását október 22-én tartják, amelyen a bíróság formálisan is eldönti, hogy megszegte-e a próbára bocsátás feltételeit.

Lohant július 6-án ítélte 90 napos börtönre és további 90 napos rehabilitációra a bíróság, amiért megszegte a próbaidőre bocsátás feltételeit, egy 2007-es ittas vezetés és droggal kapcsolatos ítélet kapcsán. A színésznőt 13 nap után szabadon engedték, és egy rehabilitációs klinikára szállították. Az előző héten kénytelen volt beismerni, hogy megbukott a bíróság által megkövetelt kokainteszten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik