Szórakozás

Hetvenötezret fizetett két sörért és egy levesért

Egy fiatal brazil turista meglehetősen drágán vacsorázott egy belvárosi étteremben.

A brazil fiatalember a budapesti Váci utca egyik éttermébe ült be: két lány ajánlotta neki a helyet, akik az utcán mentek oda hozzá, és csatlakoztak is a fiúhoz – számolt be az esetről az RTL Híradó. A megrendelt gulyásleves és két sör 75 ezer forintjába került a vendégnek, akit egy elkülönített helyiségbe, az étterem saját bankautomatájához kísértek, majd pénzt vetettek fel vele. A fiatalember szerint az egész helyzeten látszott, hogy nincs kiút.

Az eset után a brazil fiú feljelentést tett, amit most az V. kerületi kapitányság vizsgál. Ha bebizonyosodik, hogy a turistát megkárosították, nyomozás indulhat az étterem ellen.

Az utóbbi években csökkent a hasonló esetek száma a belvárosban, tavaly két vendéglátóhelyet zárattak be ilyen típusú bűncselekmények miatt. Az Egyesült Államok feketelistáján azonban még mindig hét budapesti étterem szerepel.

AZ RTL Híradónak egy amerikai lány azt mondta, hogy többször járt Magyarországon és neki nem volt rossz tapasztalata: szerinte, ha valaki kicsit tud magyarul, az elrettenti az éttermeseket a csalástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik