Szórakozás

Rákos a Dirty Dancing sztárja, Jennifer Grey

Jennifer már át is esett az első műtéten, az orvosok eltávolították a daganat felét.

A színésznő már régóta panaszkodott torokfájásra, s ezért arra kérte az orvosokat, hogy alaposan vizsgálják ki őt. Ezután tudta meg a szörnyű hírt, hogy rosszindulatú daganat van a torkában. Egy olyan klinikára ment, amelyről azt hallotta, nagyon jó eredményeket értek el gyógyítás terén, s azt mondta a szakembereknek, hogy meg akar gyógyulni.

Jennifer már át is esett az első műtéten, az orvosok eltávolították a daganat felét. Azonban az utólagos vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a daganat rosszindulatú. Jennifer az operáció után kijelentette, hogy új torka van, jól érzi magát, és kész részt venni a Dancing with the stars című műsorban, amely szeptember 10-én kezdődik.

A színésznőt a Dirty Dancing című nagy sikerű film tette ismertté, amelyben a már elhunyt Patrick Swayze partnere volt. Swayze-nél 2008-ban diagnosztizálták a rákot, jó pár kemoterápián és sugárzáson vett részt. Annak ellenére, hogy előrehaladott volt a betegsége, a világ azt remélte, hogy a színész meggyógyul. Azonban 2009 szeptemberében Patrick szervezete feladta a harcot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik