Szórakozás

Pataky Attilát mentő vitte kórházba

Bécsi koncertjén lett rosszul a zenész, vesekő kínozza.

Az Edda frontembere veseköve miatt lett rosszul pénteken Bécs melletti koncertjük közben. Pataky szombat éjjel csak fájdalomcsillapítókkal tudott elaludni, de a nehezén talán már túl van.

Az Edda frontemberére nem először tört rá a fájdalom, már többször szenvedett vesekő miatt. De mind közül a mostani rohamok voltak a legfájdalmasabbak.

„Bécs mellett játszottunk, és a koncert alatt éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Szerencsére végig tudtam énekelni, utána azonban már olyan fájdalmaim voltak, hogy épp hogy csak át tudtam öltözni. Nem jutottunk el hazáig, a telki kórházban láttak el, egy éjszakát ott is kellett maradnom. Nagyon remélem, hogy túl vagyok a nehezén, most épp arra várok, hogy én és a kő „megváljunk egymástól”, ami nem lesz egy kellemes pillanat. Irtózatos kínokkal jár, a kórházban egy női pácienstől hallottam, hogy ez fájdalmasabb három szülésnél is. Most én is hasonlóan érzem magamat. Az orvos szerint egész életét végigkísérheti a fájdalom” – mesélte a lapnak Pataky.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik