Szórakozás

Kozsó férfiasságáért megvesznek a lányok

A TV2 Édesnégyes című műsorában párt kereső énekest kivételes méretekkel áldotta meg a sors.

A műsorban szereplő egyik névtelenséget kérő versenyző először megijedt a hatalmas nemi szerv láttán, de aztán hamar feloldódott:

„Már a forgatás első percében egy hullámhosszon voltunk, s kialakult köztünk a testi vonzódás is. Ölelkeztünk, és amikor hozzám bújt, éreztem, hogy nem semmi ez a pasas. Szinte megijedtem a méretétől. Ezt elmondtam a többi lánynak is, akik maguk is ellenőrizték, és nekem adtak igazat. Tényleg hatalmas van neki! Nem biztos, hogy kirúgnám az ágyamból ezt a hímet – mondta a Borsnak pironkodva a lány.

Az énekes a lap kérdésére maga is elárulta, valóban kegyesen bánt vele a természet.

„Zenész vagyok, nem pornósztár. Megpróbálom a saját természetes adottságaimat nem előtérbe helyezni, hiszen nőimádó vagyok, nekem az a fontos, hogy a nő jól érezze magát. Még egyszer hangsúlyozom, hogy elsősorban zenész vagyok, az adottságom csak a genetikának köszönhetem. De mintha már derengene, hogy van egy legenda, amit édesapámról meséltek a barátai” – mondta Kozsó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik