Szórakozás

Halálhírét keltették a Viszkis rablónak

A kijelentést egy olyan internetes oldalon tették közzé, ahol híres személyek halálát képzelik el.

A „Viszkis rabló” néven elhíresült 42 éves Ambrus Attila halálhírét keltő internetes oldalon azt írták: „Dr. Magyar György, Ambrus büntető eljárása során eljárt védője, és egyben a története könyv- és filmadaptációi értékesítésére létrehozott, az USA Delaware államában bejegyzett cég jogi osztályának az igazgatója kijelentette, hogy a jó magaviseletének következtében kedvezménnyel előreláthatólag 2012-ben szabaduló védencét, egyben üzlettársát feltehetően a versenytársai tetették el láb alól.”

Ambrus azonban köszöni szépen, jól van, a sátoraljaújhelyi börtönben tölti büntetését. Saját halálhíre hozzá is eljutott, s mint azt dr. Magyar György elmondta, nem örült neki.

„Nagyon megtisztelő, hogy jogi igazgatóként aposztrofálnak, ugyanakkor egy szó sem igaz az egészből, azt az egyet leszámítva, hogy Attilának jó magaviselete miatt valóban nagy esélye van rá, hogy 2012-ben szabadlábra helyezzék” – jelentette ki dr. Magyar György, hozzátéve: nem tartja tisztességes magatartásnak, hogy valakinek a halálhírét keltik.

A honlapon legutóbb kedden adtak hírt újabb halálesetről, az egykori főpolgármester-helyettestől, jelenleg előzetesben lévő Hagyó Miklóstól búcsúztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik