Szórakozás

Sarkozy haláláért imádkozik egy lille-i pap

A romák kiutasításán felháborodva Nicolas Sarkozy francia elnök halálát kívánta egy vasárnapi miséje után egy lille-i pap, de később azt mondta: sajnálja e szavait.

“Már bocsánat, de azért imádkozom, hogy Sarkozy kapjon szívinfarktust: többet nem tudok, csak az világos, hogy ez így nincs rendjén” – mondta Arthur Hervet atya a sajtó munkatársainak. A 71 éves pap a romák megsegítésének szentelte az életét, és arról beszélt, hogy a francia hatóságok három hónap óta szabályszerűen hadjáratot folytatnak ellenük. Elmondta, hogy a cigányok elleni hatósági lépések miatti tiltakozásul levelet írt Brice Hortefeux belügyminiszternek, és közölte vele, hogy visszaadja nemzeti érdemérmét, amely az egyik legmagasabb állami kitüntetés.

Christophe Dufour aix-en-provence-i és arles-i érsek pedig beszámolt arról vasárnap, hogy csütörtökön szemtanúja volt egy cigánytelep felszámolásának. “Összetörtek több lakókocsit. Nem kérdőjelezem meg a rendőrök cselekedeteit, mert parancsot teljesítettek. De követelem, hogy tartsák tiszteletben az emberek méltóságát. Elfogadhatatlanok azok a beszédek, amelyek a közbiztonságról szólnak, de azt sugallják, hogy vannak alsóbb rendű emberek. Ezek az emberek európai (uniós) állampolgárok, és többségük békésen él itt, többen közülük már évek óta” – hangoztatta nyilatkozatában az érsek.

Hortefeux belügyminiszter a minap kijelentette, hogy “a franciák a kormány szigora mögé álltak”. Szerinte alapvetően csak “a kis párizsi politikai és médiaközeg” és “a miliárdos baloldal” bírálja azt.

Roberto Maroni olasz belügyminiszter, a bevándorlásellenes Északi Liga párt egyik vezető alakja egy szombati interjújában dicsérte a romák elleni francia fellépést, mondván, hogy Franciaország csak azt teszi, amit korábban Olaszország, “támogatja az önkéntes hazaköltözést”.

A bevándorlók segítésére létrehozott olasz püspöki alapítvány vasárnap bírálta Maroni szavait, és ismét leszögezte, hogy a hazatelepítés ellentétes az EU jogrendszerével. Giancarlo Perego, az alapítvány elnöke a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva kijelentette: olyan embereket ösztönöznek hazatelepedésre, akiknek joguk van a szabad mozgásra és letelepedésre az unióban.

Franciaország a múlt héten kezdte meg a romák kitoloncolását, miután Sarkozy keményebb fellépést helyezett kilátásba az illegális cigánytelepek felszámolására. A hivatalos vélemény szerint a hazatérők önként döntöttek Franciaország elhagyása mellett. A felnőttek fejenként 300, a gyermekek 100 eurót kaptak útiköltségre. A kormány lépését bel- és külföldön is élesen bírálták.

Románia és Bulgária EU-csatlakozása óta Franciaország 2014-ig fenntartja magának a jogot, hogy megtiltsa ezen országok állampolgárainak a munkaerőpiacra való belépést, és hogy három hónapi tartózkodásuk után kiutasítsa őket az országból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik