Szórakozás

Lemondott a Hewlett-Packard vezetője

Hamis költségelszámolásokat nyújtott be a HP elnök-vezérigazgatója.

Lemondott tisztségéről Mark Hurd, a világ legnagyobb személyiszámítógép-gyártójának számító amerikai Hewlett-Packard (HP) elnök-vezérigazgatója, miután egy belső vizsgálat feltárta, hogy hamis költségelszámolásokat nyújtott be a vállalatnak egy női alvállalkozóval fenntartott “szoros személyes kapcsolatának” eltitkolása érdekében.Hurd helyi idő szerint pénteken bejelentett lemondása megdöbbentette a befektetőket, a vállalat részvényeinek árfolyama közel tíz százalékkal zuhant a New York-i értéktőzsdén.

A HP közleményben tudatta, hogy a cég egy korábbi női alvállalkozója – aki 2007 végétől 2009 őszéig marketingtevékenységet végzett a vállalatóriás számára – júniusban a cégvezetésnek küldött levélben szexuális zaklatással vádolta meg az 53 éves, nős Hurdöt. Gloria Allred, az alvállalkozó védőügyvédje közölte, hogy nem volt nemi kapcsolat Hurd és védence között, akinek nevét nem árulta el.

Az ügy egyik ismerője szerint – a befektetők körében költségcsökkentő lépései miatt kedvelt – Hurd több mint két éven keresztül összesen mintegy 20 ezer dollárt számolt el egyedül, vagy testőrével elfogyasztott ebédekről, de valójában a hölggyel elfogyasztott ebédekre, közös utazásokra, szállásra költötte az összeget.

A HP a befektetők megnyugtatására közzétette egész évre vonatkozó profitelőrejelzését, amelyben az egyszeri tételeket leszámolva 4,49 dollárról 4,51 dollárra növelte az egy részvényre jutó várható nyereséget. Az elemzők 4,49 dollárra számítottak. A befektetőket azonban annyira megdöbbentették a történtek, hogy a HP részvényeinek árfolyama a New York-i értéktőzsdén a pénteki esti 46,30 dolláros záróárfolyamról a hivatalos zárást követő elektronikus kereskedésben 41,50 dollárra esett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik