Szórakozás

Szabó Zsófi pasit keres

"Sohasem titkoltam, hogy szingliként élek. Jól érzem magam egyedül, de azért nem tiltakoznék egy boldog párkapcsolat ellen"- árulta el Zsófi.

A TV2-n ősszel induló párkereső show-ban, facér sztárok választanak maguknak társat. Szabó Zsófi, Kozsó, Zana József és Cseke Katinka is úgy véli, hogy nem feltétlenül saját közegükben kell keresniük életük szerelmét. Az

Édesnégyesben minden héten más-más celeb kegyeiért harcol négy szingli. A műsorterv szerint hétfőtől csütörtökig egy-egy civil versenyző látja főztjével vendégül a párkereső hírességet. Az ötödik napon pedig maga a sztár főz vacsorát az általa legszimpatikusabbnak ítélt jelentkezőnek. A folytatás pedig a pár döntésén múlik. Így azt is a szereplők döntik el, bimbózó kapcsolatukból menynyit mutatnak meg a kameráknak: megállnak egy csóknál, vagy intim helyzeteket is vállalnak.

Az egyik társvadász celeb, Szabó Zsófi szűkszavúan nyilatkozott a Borsnak:

– Valóban felkértek a produkciótól, ennél többet nem mondhatok. Azt pedig sohasem titkoltam, hogy szingliként élek. Jól érzem magam egyedül, de azért nem tiltakoznék egy boldog párkapcsolat ellen – mondta a Jóban Rosszban szőke Bettyje.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik