– Tavaly nem voltunk nyaralni, de a nyitott kocsival való furikázás adott egy üdülési hangulatot a hétköznapjainknak. A nyarat végigküldtem vele, isteni volt, élveztem, de kieszi az embert a zsebéből. Kénytelen leszek eladni, bármennyire is a szívemhez nőtt. Most garázsban áll, mert a szerződésem szerint még egy évig nem adhatom el, de használni már nem tudom, mert a fenntartásának költségei nagyon magasak. Oldtimervizsgát kellene letenni, ha ez lejár, ehhez pedig felújítás kell, amihez csak az alkatrészek több millió forintba kerülnek. Maga a vizsga is több százezres tétel. Egyszerűen nincs pénzem az autóra, a házam elvisz mindent. Pedig nagyon megszerettem, sokkal jobban tetszenek a régi kocsik, mint az újak. Most egy lepukkant Skoda Octaviával járok, az legalább keveset fogyaszt – nyilatkozta a Blikknek Ganxsta Zolee.
TÉVÉMŰSOROK
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor - Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között
- 13:09 „El akarja kerülni, hogy gyurcsányosodjon” – politológust kérdeztünk, mi rejlik Orbán mandátum-visszaadása mögött
- 13:02 A világhírű zeneszerzőre is lecsapott a sztálini terror
- 12:31 Burleszk a focipályán: úgy megzavarodott a kapus, hogy a hátával adott gólpasszt az ellenfélnek
- 12:20 Mire kiértek a mentők, megszületett a kislány Szabolcsban
- 12:04 Feszült arcok, fegyveres egyenruhások – képek a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján kitört lövöldözésről
- 12:01 6000 voltos kábel rázta meg az orosz kisfiút
- 11:58 Plüssmackó-installáció és ausztrál szivárvány a hét képein
- 11:53 Magyar Péter újra az uniós pénzekről tárgyal
- 11:26 Egyiptomban már tudják, hogy Szalah az utolsó meccsét játszotta a Liverpoolban
- 10:57 A vagyonvisszaszerzés vagy a műemlékvédelem központja is lehetne a nemsokára kiürülő Karmelita kolostor
- 10:55 Hadházy Ákos: Orbán Viktor így előbb kerülhet előzetesbe
- 10:53 Orrszarvú öklelte halálra a rinocéroszokat védő aktivistát
- 10:29 „Orbán Viktor ezt nem tekinti cserbenhagyásnak” – Bánki Erik nem veszi fel a mandátumát, visszavonul a politikától
- 10:11 Állkapocstöréssel ért véget az NB I-es meccs a diósgyőri focistának
- 10:35 Sokan nem tudják: akár bontást is elrendelhetnek, ha rossz helyre épült a kerti grill
- 09:43 Előkerült egy videó az ifjú Szájerről, a Fidesz megalakulásáról beszél
- 05:00 Kvíz: a világ leghíresebb modelljei – egy nevet kérünk a képek mellé!
- 10:29 „Orbán Viktor ezt nem tekinti cserbenhagyásnak” – Bánki Erik nem veszi fel a mandátumát, visszavonul a politikától
- 05:45 Mennyire értesz az elsősegélynyújtáshoz? Teszteld ezzel a tíz kérdéssel!
- 20:19 Magyar Péter felszólította a NAV-ot és a rendőrséget, tartóztassák le a NER-es oligarchákat, akik milliárdokat menekítenek külföldre
- 21:12 Szenzációs lelet: a honfoglaló elit három tagját találták meg Akasztón
- 10:01 Nyilvános italozás, közpénzből védett barátnő, hazugságvizsgálat a beosztottaknak: Kash Patel botrányról botrányra bukdácsol az FBI élén
- 08:37 Belehalt sérülésébe az influenszer, akit a brit X-Faktor sztárja gázolt el
- 21:17 Panyi: Orbán Viktor az Egyesült Államokba utazik a focivébére, Tiborczék már várják
- 06:04 Egy éve ilyenkor: vérfagyasztó jelenetsort rögzített a gólyakamera
