Szórakozás

Pink beesett a színpadi árokba

Az amerikai énekesnő az előadás végén éppen a „So what" című számát adta elő, amely közben egy kötélen lóg a közönség felett, de a trükkbe hiba csúszott.

Mint utólag kiderült, két táncosa nem jól rögzítette a kötelet, ezért Pink – rajongói legnagyobb rémületére – a színpad melletti árokba zuhant.

Mivel mikrofonja be volt kapcsolva, a felvételen jól hallható, ahogy káromkodik és arra panaszkodik, hogy nagyon megütötte magát. Az énekesnőt azonnal kórházba vitték, ahol kiderült, hogy megúszta súlyosabb sérülések nélkül. Másnap már a twitteren kért bocsánatot németországi rajongóitól.

„A nürnbergi rajongóimnak üzenem: annyira sajnálom, hogy így ért véget a show. Szégyellem magam és nagyon sajnálom. Éppen a mentőben ülök, de minden rendben. Nem kapcsolták be jól az övemet, ezért a kötél lehúzott a színpadról és beestem az árokba. Most megröntgeneznek. Remélem azért legalább jól nézett ki!!! Semmim nem tört el, nincs a tüdőmben sem folyadék, csak még nagyon fáj” – kommentálta a történteket Pink.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik