Szórakozás

„Végtelenül egyszerű” a világ leggazdagabb embere

Az életrajzíró szerint a 70 éves üzletember, aki a szoftver-mágnást, Bill Gates "taszította le a Forbes magazin idei trónjáról" a külvárosokban szeret utazgatni.

Carlos Slim idei magánvagyonát 53,3 milliárd dollárra becsülte a Forbes. A libanoni bevándorlók hat gyermeke közül az ötödik Slim, aki tíz évesen kezdett üzletelni: édességeket, üdítőket adott el saját családjának, és röviddel később belevágott a nagyobb üzleti világba, ahol a neve később “agresszív befektetőként” vált ismertté. 1990-ben megszerezte az addig állami tulajdonban lévő Telmex nevű céget, tavaly pedig 250 millió dollárt fektetett a New York Times amerikai napilapba.

“Ellentétben más dúsgazdagokkal, ő végtelenül egyszerű ember”- mondta életrajzírója, Jose Martinez az AFP-nak. Martinez egy 2002-ben megjelent könyvet dolgozott át az azóta eltelt évek tapasztalataival kiegészítve, és jelentette meg most Slim-ről, akinek szerinte sokkal nagyobb a vagyona, mint amennyire a Forbes becsülte.

Életrajzírója szerint Slim Latin-Amerika jótevője, hiszen az elmúlt tíz évben 60 milliárd dollárt fektetett be. “Egy olyan ember tette ezt, aki a saját keresetét 24 ezer dollárban maximálta, és a mexikói tőzsde 30-40 százalékát ellenőrzi. Mert mértékletes életet él, amit sokkal inkább a szerénység, mint a józanság határoz meg. Nincsenek tanácsadói, és cégének felső – valamint középvezetői számára sincsenek külön titkárnők, hogy takarékoskodjanak” – mondta Martinez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik