Szórakozás

Sean Connery adót csalt?

Adócsalás gyanúja merült fel Sean Connery brit filmsztár ellen Spanyolországban.

James Bond egykori megformálóját és francia származású feleségét, Micheline-t csütörtöki sajtóbeszámolók szerint azzal gyanúsítják, hogy köze van egy málagai ingatlanpanamához, amelynek révén 1,6 millió euróval (mintegy 448 millió forinttal) károsították meg a spanyol kincstárt. Az adócsalási ügynek összesen csaknem 30 gyanúsítottja van.

A vizsgálatok középpontjában egy ingatlancég áll, amely a hírek szerint üzleti kapcsolatban állt a 79 éves skót színésszel. A vállalkozás állítólag két telket adott el Málagában úgy, hogy nem fizetett utána adót.

Az ügyben eljáró vizsgálóbíró hivatalos nemzetközi idézést adott ki, hogy kihallgathassa a Bahamákon élő filmsztárt és feleségét – írta a Sur de Málaga című újság honlapján.

Connery és felesége ellen már régóta nyomoznak, de eddig csak marbellai Malibu-villájuk eladásának mozzanatait vizsgálták. A házaspár 1999-ben nagy haszonnal adott túl a villán, és a tengerparti telken, ahol az épület állt, később luxuslakásokból álló, négyemeletes házat húztak fel. Állítólag nem egészen szabályosan szerezték meg az építési engedélyeket: a telket gyanús körülmények között minősíttették át. A filmsztárt pénzmosás és befolyással való üzérkedés gyanúja miatt ebben az ügyben májusban már beidézte egy marbellai bíró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik