Szórakozás

Igazi aranybánya a vuvuzela

A vuvuzela iránt olyan nagy lett a kereslet, hogy a dudából már több millió darabot legyártó kínai cégek alig bírják kielégíteni.

A Global Times című kínai lap cikke szerint a dél-afrikai vuvuzelák majdnem kilencven százalékát kínai cégek állítják elő. A Csöcsiang tartományban található Jiying PLastic Product nevű vállalat az év első hónapjában több mint egymillió darabot gyártott le a műanyag vuvuzelából, amelyeket két jüanos (66 forint) nagykereskedelmi áron értékesít.

A Jiying egyik vezetője az AFP-nek nyilatkozva elmondta, hogy a július 11-én véget érő világbajnokság ideje alatt még nagyjából négyszázezer vuvuzela gyártását tervezik. Vu Ji-csün elmondása szerint már nem csak külföldre dolgoznak: május óta ugyanis már nagyjából 150 ezer darab vuvuzelára kaptak megrendelést belföldről.

Egy műanyaggyártással foglalkozó kínai szaklap közlése szerint a Kína délkeleti részén található, játékgyártásáról ismert Csenghaj városban “több millió darab vuvuzelát” gyártottak le. A játékkészítők azt nyilatkozták a lapnak, hogy túlórákkal is alig bírják kielégíteni a keresletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik