Szórakozás

Balesete után ismét visszatért a csúcsra

Hajdu Péter január másodikán szenvedett balesetet Erőss Zsolttal és egy társával együtt a Magas-Tátrában.

Az alpinista elmondta a baleset óta most volt először hegyen és megnézte azt meredek sziklafalat, ahonnan két-háromszáz métert zuhantak. “Ma már úgy látom, ha megindítunk egy lavinát, és utána indulunk el, talán nem lett volna baj. De hát utólag könnyen okos az ember” – tette hozzá. Hajdu megtalálta a kölcsönkapott jégcsákányát, valamint elveszett felszerelésük több darabját is.

A hegymászó válla még nem jött helyre teljesen, de ez a mozgásban azonban szerencsére nem zavarja. Szombaton túravezetőként már 3798 méter magas osztrák Grossglockner-csúcsra visznek négy embert, nagybátyjával közösen – írta a 24 Óra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik