Szórakozás

Bujtor Istvánról nevezték el a Tihanyi Szabadtéri Színpadot

Bujtor István emléke előtti tisztelgésként a tavaly elhunyt színész-rendező nevét vette fel a felújított Tihanyi Szabadtéri Színpad.

A névadó ünnepségen Tihany polgármestere, Tósoki Imre elmondta, hogy a felújítás során kicserélték a színpad padozatát, új hang- és fénytechnikai berendezéseket vásároltak, a színpad fölé mobil tetőt helyeztek, és az épületet akadálymentesítették. A 84 millió forint összköltségű beruházás 50 százalékát európai uniós pályázati forrásból valósította meg az önkormányzat – tette hozzá a polgármester.

Tósoki Imre felidézte, hogy a fejlesztést még 2007-ben Bujtor Istvánnal közösen kezdték el tervezni, aki 2004 óta volt a színpad igazgatója, és akinek a hely kulturális elismertsége is köszönhető.

“Ezért nagyon nagy öröm számunkra, hogy István özvegye, Bujtor Judit asszony folytatja a színház programszervezését a Tihanyi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként” – hangsúlyozta a polgármester.

Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója, aki Bujtor Istvánt követte e tisztségben, beszédében II. János Pál pápa művészekhez írt leveléből idézett: “A művészek a szépség alkotómesterei. A művész alkotás közben saját személyiségét leplezi le művével.”

Bujtor István magánemberként is Tihany és a Balaton lelkes híve volt. Vitorlásával, a Rabonbánnal járta a Balatont; hatszoros országos bajnok volt. Ötvös Csöpiként számos filmjének helyszíne is a Balaton és környéke volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik